3. nap – Kakum, Kumasi
Nem hiába kezdem az első után a harmadik nappal ezt a remek kis tanfüzetet! Ugyanis ez az irka volt a mai Nap Vétele, legalábbis nekem... 2 napja vadászom rá és végül egy nyomdaipari kisvállalkozás elfekvő készletéből vagy a gyerek iskolatáskájából, kb. 80 forint értékben az enyém lett, egyszere kettő is! :)
Eszternek a Nap Vétele egy ghánai színű gyöngyláncon pici afrikai dobmedál volt, míg Tesómnak egy üveg a régóta űzött-áhított, konkurens Castle sörből.
Ma reggel a krokodilos-tavas szálláson (Zánka) ébredtünk, amit a 6 éves útikönyv kifejezetten ajánlott, különleges hangulata miatt (cölöpházak, zöld campus, stb.), de fénykorát valszeg az Emanuelle Afrikában forgatásakor élhette – leginkább a betonos teniszpálya alapján! :)
Leginkább a zánkai üdülőtáborra hasonlított, a reggelit viszont a teraszon költhettük el, orrunk előtt egy csapat sárga, rigószerű madár fészekrakására, repkedésére és vircsaftjára. Mivel itt 6-kor sötétedik és az utazó egy sörtől már 9-kor bealszik, meg se lepődtünk, hogy hajnal fél hatkor a medencében sivalgó helyi gyerkőcökre ébredtünk. Háhh, csak most jut eszembe, hogy a full extrás, átfolyós vízmelegítő hogy megrázott kétszer is fürdés alatt! Kibékültem a hideg vízzel is.
Mai célunk a Kakum Nemzeti Park fatetejénjárós canopy-walkja volt, ami reggelente 8-kor nyit. Sajna az állatokkal ezt nem közölték és ők ennél korábban aktívak, de korábbi indulást előre kellett volna fixálnunk egy helyi vezetővel. Gyorsan megalkudtunk hát Ahmeddel, hogy elvisz Kakumba, megvár, majd épségben leszállít kb. 220 km-re északra, Kumasiba 30 + 90 cedi helyett százért.
Kilencre a parkba értünk, becsengettük a pénzt a canopyra. A park fogadótere tök jó, kompakt, ácsolt faházakból állt, körbevéve egy kis teret, árnyas fákkal: múzeum-recepció, kávézó, gift shop, pisilde és annyi.
Vezetőnk, érthetetlen nevű, alacsony, deresedő hajú figura, egy holland párral összefogva indított minket a túrára. Mire a canopyhoz értünk, már lefotóztunk, megtapiztunk egy vörös, óriás ezerlábút – tapintásra olyan, mint a zuhany gégecsöve.
A canopy starting pointnál megszokott ghánai csendélet fogadott: két feka szupermenezett, még látszólag sem őrizve a viskót. Vezérünk elmagyarázta, hogy 40 m magasan a pallókon himbálózva butaság azt gondolnunk, hogy le fogunk esni, mert nem fogunk. Ha pedig mégis, az már csak szándékos öngyilkosság lehet! :) Bátorító beszéde után megmutatta, hogy kell ügyesen járni a pallókon, bár ő maga nem tartott velünk...
Maga a fatetejénjárás csak 350 m hosszú, 6 fatörzsre épített pihenővel, de a kilátás, a ’zöldség’ és a madarak hangja mindent vitt! Tudtuk, hogy a madarak, a majmok és a ritka erdei elefántok ilyenkor már nem mutatkoznak, de a lepkéknek épp szezonja volt. All in all, abszolút megérte, minden korábbi, útikönyves fanyalgás ellenére, amit biztos tudálékos TTK-sok írtak utólag a szerzőnek. A pallótúra végén vezetőnk fusi üzemmódba kapcsolt: fejenként további 4 cediért (640 forint) elvitt egy órás talajtúrára is. A legjobb volt, hogy minden fontosabb fafajnál elmesélte, őseik mi mindenre használták, a sebek és törések gyógyításától a halottak balzsamozásáig. Kicsit sokat időzhettünk, mert egy adott ponton begyorsított, a táblás fák mellett szó nélkül elment, úh megértettük, a szintidőért küzd. Mivel Ahmed sofőrünk talajtúra miatti késedelem esetére felárat kötött ki, örömmel léptünk a hallgatás szöveségére a mellékesre hajtó vezetővel – nem is fizettünk többet a fuvarért!
Ahmedről közben kiderült, hogy semmi exta melóból nem lóg miattunk, ugyanis hivatásos sofőr! :) Jól vezetett, a pontszerűen beszakadt, kátyús úton általában kiválóan centizte bármelyik kereket a gödrök szélére, igaz, párszor csúnyán belerongyolt valami tengelytörő balhéba. Ilyenkor asszem a gazdag ghánai átokkincsből csíphettünk volna el egy-két elmorzsolt darabot. :)
Nem volt túl beszédes, pár témát érintettünk, mint a decemberi választások vagy a rendőrségi ellenőrzőpontok, de az út nagy részében csak hallgattuk az életigenlő, kortárs ghánai zenét, figyelem, luxus: CD-ről!
Kumasi előtt 40 km-rel útfelújítás miatt ’határozatlan időre leállítoták a forgalmat’, meg is rohantak minket (Hey, Englishman!) az ott hiénázó-szemetelő árusok. Nem vettünk se sült banánt, se ismeretlen sült gyümölcsöt, se a helyiek körében népszerű zacskós vizet, úh talán meg is haragudtak volna, ha Eszter nekik nem ajándékozza a kesudiónkat. Ez hatott.
Hogy ők akarnak eladni vmit pénzért és még ők kapnak valamit ingyen... teljesen lesokkolta őket, beindult a kacarászós zsivaj az Englishwoman körül. :) Nagyon pozitív benyomás, hogy lehetnek bármilyen szegények, próbáljanak lehúzni bármilyen látszatszolgáltatással, de lopni még senki nem próbált tőlünk! Asszem, ha ezek után BÁRKI a szegénységével próbálja menteni bűnöző életvitelét, körberöhögöm és ide exportálom!
A blokád fél óra alatt feloldódott, végül bedöcögtünk Kumasiba, ahol az útikönyvben ajánlott egyik hotelben (Cedar Crescent) megalkudtunk 2 deluxe szobára 25%-os kedvezménnyel, ’csak mert most vagytok itt először’! A szoba korrektebb, mint Zánka volt, pl. légkondi is van, tiszta is, teraszos is.
Kora este tettünk egy felderítő sétát a cityben, ennek eredménye volt mindenki számára a Nap Vétele. J Kumasi (1,5 millió fő) sokkal szellősebb, mint Accra (1,9 millió fő), valódi kertvárossal, kevesebb zajjal, tömeggel és leginkább szeméttel. Itt egy Please don’t litter tábla nincs tüntetőleg körbehányva hulladékkal, sőt, nyírt pázsit veszi körül! Az árusok kevésbé agresszívak, nyomortelepet (még?) nem láttunk, de 1700 forintért bevásároltunk egy vagon kaját egy normális abc-ben. Kis túránk az állatkert széléhez vezetett, ahol napszálltakor sok-sok denevér repkedését lehet megfigyelni. Elvileg időben érkeztünk, de azok csak lógtak a fákon, csak a madarak repkedtek. Tesóm nehezen békült ki a ténnyel, Batmant végül úgy kellett hazarángatni, a vacsora ígéretével! :)
Vacsora mellé az orságos sláger Africa Magic TV szappanoperáit fogyasztottuk – aki itt azt nem nézi, talán fehér, vagy nem is ember! Hm, azóta a szobáról kiderült, hogy melegvíz mégsincs és a legmegkapóbb dizájnelem, a franciaágy tükrös fejvégébe applikált autórádió sem szólal meg! Sebaj, a légkondi sleep funkciós: egy idő után leveri a biztosítékot. :-D
2. nap – Elmina
Úgy volt, hogy egy céges autó reggel elvisz minket Accrából Elminába, 100 km-re nyugatra, a tengerparton. Sajnos, erről lecsúsztunk, de Tesóm sofőrje, Michael segített jegyet venni az állami buszra. 11-es indulással majdnem 2-re értünk Elmina Junctionhöz. A város a gyarmatosítók alatt portugál, majd holland kézen volt és központi szerepet kapott az arany- és rabszolgakereskedelemben, amíg angol kézre nem került. Az angolok a szomszéd Cape Coastot már felfejlesztették ugyanerre a célra, így Elmina azóta visszatért halász gyökereihez, két erődjén kívül gyarmati épületei lepusztultak.
Az erődben egy olcsó túrán Charles vezetett körbe, igazi átéléssel mesélve a ghánai (akkoriban aranyparti) történelem e sötét századairól. Olyan szofisztikált angolt igyekezett beszélni, hogy a hangsúlyt minden harmadik-negyedik szó végére helyezte. Leginkább az ’r’, ’sz’ és ’t’ hangokat szerette megnyomni, pl. szetyuriti rizönssssz... :) Tetszett, hogy az európai hatalmak bűnei mellett nem felejtette el megemlíteni az afrikai királyok szégyenteljes szerepét sem a rabszolgabizniszben. A fehérek gyakorlatilag az indiánoknál bevált, ’oszd meg és uralkodj’ elvet követték itt is, miközben egymást is irtották. Az egyik vagy másik hatalom mellé álló törzsek pedig a rivális törzsek tagjait fogdosták össze, hogy eladják rabszolgának, mondjuk fegyverért cserébe.
Az erődben láttam először valóban szép helyi festményeket, de egy többnapos hátizsákos túrának asszem nem egy feszített vászonnal vágnék neki!
Hm, még a buszútról eszembe jut, hogy a második napra egész jól megszoktuk a szegénységet és az épületek lepukkantságát, de az még mindig elgondolkoztatott, vajon hogy lehet egy távolsági busz plafonját (!) így összekoszolni??
Elminából egyenesen aznapi szállásunkra, a hangulatosnak ígért, ’must see’ Hans Cottage Botelbe mentünk, némi vad taxiversenyeztetés után. Hans Cottage Botel, a.k.a. Zánka valaha szebb napokat láthatott, de mostanra még a látványosságért felelős krokodilok is beleszürkültek az unott mezőnybe. J Esti sörünk mellé érfelvágós zene szólt, néha a pincérnő által játszott pasziánsz bip-bip hangjaival színesítve – korán lefeküdtünk.
