Adatlap:

• Útvonal: Aburi-Asenema vízesés
• Táv: 40,5 km
• Szint: 400m
• Burkolat: 17% aszfalt, 66% földút, 17% ösvény (dzsungelben!)
• Nehézség: fikarezegtetős

Történt egyszer, hogy mertem nagyot álmodni és jó hegyituriszt módjára bicótúrát kezdtem szervezni Ghánában. Azaz szerencsére csak félig kellett megszerveznem, de inkább haladjunk sorjában.

Az egész ott kezdődött, hogy még áprilisban kaptam egy Ghána útikönyvet szülinapomra... Rendkívül részletes, pontos, igényes kiadvány, csak ajánlani tudom annak, aki Ghánába akar látogatni (Philip Briggs: Ghana, Bradt Travel Guide, 4th edition, 2007).

Ebben a könyvben esik szó egy vállalkozásról (www.ghanabike.com), akik baráti áron bringa- és gyalogtúrákat vezetnek, és felszerelést is biztosítanak. "Itt a tuti!" - gondoltam június környékén. Minden adott, csak oda kell menni, felülni, tekerni, gőzt kiereszteni, lelket kitárni, chi-t beszívni.

Soha nem jutott volna eszembe, hogy 2 hónapomba fog telni, mire találok ehhez egy társat! Ugyanis vezetett túrát min 2 főtől indítanak, afrikai hegyiturisztoskodásomat pedig nem egy eltévedéssel szerettem volna kezdeni.

De végül sikerült! Skót kollegámmal, Graham-el, és kísérőnkkel, William-mel szombat reggel 10 körül nekivágtunk.

Óriási mázlival hegyről kezdünk: gurulás, kicsi mászás, majd ismét gurulás (skorpió kikerülése 50nél - megfizethetetlen). A völgybe érve ananász ültetvények között csapatjuk, majd szinte már csörtetünk be az erdőbe egy ösvényen, amikor egy arra járó leányzó elkezd óbégatni, hogy ne arra menjünk, mert ott nehéz lesz átkelni az áradás miatt. Még jó hogy van kísérőnk, aki érti, mit mond :)

Helyette mutat egy másik csapást, és pár percen belül ki se látszódunk a dzsindzsából. Néhány száz méter után csak elérjük az átkelő helyet, ahol éppen egy család mos. Hát, nagyon koszos lehet az a ruha, ha ide kellett hozni...

Az út azonban nem lesz barátibb. Lábbal kitaposott ösvényt kell elképzelni, amit szinte percről-percre hódít vissza a természet, a pedál pedig állandóan elakad a vályú két falában, mert olyan keskeny. Aztán egy kanyar után hirtelen sziklás kaptatón izzadunk, majd a túloldalon lefelé nem győzzük kerülgetni az óriási lyukakat. Szóval igazi technikás-terepezős élvezkedés!

Néhány kalyibát, gázlót, vízbe esést és átkozódást követően végül csak kivergődünk az erdőből. Ismét széles az út, szalad a bicikli, sőt megvadul a bicikli - szegény Graham az áldozat, repül egy szépet, de szerencsére semmi nem válik le se róla, se a bringáról.

Kb 25 km után tartjuk az első hosszabb pihenőt, egy főút melletti falu kocsmájában. Mindezt a helyi gyerkőcök legnagyobb örömére, akiknek most majd egy hétig lesz miről beszélniük. A fehéreket övező rajongás egyébként végigkíséri utunkat: kiabálnak (Obruni!), integetnek, futnak a bicikli után, de elakad a szavuk, ha helyi nyelven szólunk hozzájuk :)

Graham roppantul élvezi ezt, ahol lehet leáll beszélgetni, szajkózza a sofőrjétől tanultakat. Számomra lassan kezd nyelvleckébe átcsapni a túra... Kicsit megnyomom a tempót, elkezdünk lihegni - így bizony nehéz lépten-nyomon dumálni :)

Az utolsó 10 km-n szinte átsuhanunk, most már csak a végső cél lebeg szemünk előtt: hűsítő vízesés, chi-gyűjtés, paradicsomi állapot. És valóban...