4. nap – Kumasi és környéke
Szag
Kezd nekem is afrikai szagom leni. Van itt egy mindent átható ájer, ami az utcán, a legtöbb zárt helyen vagy akár az ágyneműben érezhető. Kezdetben zavaró volt, néhol erősebb, néhol gyengébb, összevegyülve még orrfacsaró bűzökkel vagy ínycsiklandó illatokkal. De az alapot, mese nincs, meg kell szokni, mint a dudálós taxisokat. Ha ezzel vki nem békül ki, legjobb, ha hanyatt-homlok menekül innen.
Ugyancsak közismert a barna fiúk és lányok jellegzetes testszaga. Erről először otthon hallottam, olyan lányoktól, akiknek volt dolguk barna fiúkkal és vagy bejött nekik, vagy nem... Hát, itt nincs válogatás! :) Mindenkinek ugyanolya szaga van, jellegzetes, de kevés kivételtől eltekintve nem taszító, igaz, nem is vonzó.
Újra kora reggeli kelés, amit egy tökéletes English breakfast (mi más?) követett. Ugyan az extra kenyérigényünket csak a családi konyháról tudták kielégíteni, extra 1 cedi ellenében, de szükségünk volt az energiára, hisz várhatóan csak este jutunk teljes kajához.
Minden egy kupacban volt, amit a városban meg akartunk nézni, úgyhogy taxis dudakoncerttel kísérve elsétáltunk első célpontunkhoz, a kórházhoz. A kortárs ghánai egészségügy labirintusának legmélyén bukkantunk rá az ashanti kultúra szent helyére, a Kihúzhatatlan Kardra. Nudli egy cedi volt a beugró, amiért cserébe egy 20 nm-es szobában kaptunk némi historikus elbeszélést egy érthetetlenül hadaró, monoton egyenruhástól. A kardot egy nagyhatalmú varázsló dugta a sziklába – aki néhanapján aznap aratott, amikor vetett, meg ilyenek – és azóta senki nem tudta kihúzni, bár sokan próbálkoztak, még Muhammad Ali is, fénykorában! Persze a legenda szerint nem is kéne húzogatni, mert amint valakinek sikerül, az az Ashanti királyság végét fogja jelenteni. Bár Ghána köztársaság, lakói aktívan ápolják a törzsi, pl. az Ashanti királyi hagyományokat.
A kórház C blokkjának kertje után fogtunk egy írástudatlan taxist, hogy vigyen Kumasi legfontosabb látványosságához, az Ashanti királyi palotába. Nem vette egyszerűen az akadályt... A város legzsúfoltabb, súlyos benzingőztől bűzlő kereszteződésének közepén sikerült egy rendőrt leintenie, ugyan, igazítaná útba szegényt. A rendőr meglepően segítőkésznek bizonyult, addig ügyeskedett, míg le nem állította a szembeforgalmat, minket meg odaterelt, hogy okosan irányba állhassunk! Óriási kerülővel végül csak megérkeztünk, de addig is, sofőrünk remek marketingfogás gyanánt elpanaszolta, hogy borzasztóan beteg (a betegséget már meg se kérdeztem!), de nincs pénze kiváltani a gyógyszert. Kicsivel ezután felajánlotta, hogy megvár minket a múzeum előtt és tovább fuvaroz... Udvarias búcsút vettünk. :)
A múzeum karbantartott kertjében kószáló pávákat fotóztuk éppen, amikor a helyiek ’útbaigazítottak’, hol is kezdődik a látogatás – rögtön a ’Fotózni tilos!’ tábla mellett! Vezetőnk Opoku lett, akinek neve megegyezik jópár Ashanti királyéval, lelkesedésének hála pedig, utunk eddigi legélvezetesebb előadását hallottuk!
Sok Ashanti királyról mesélt, főleg a 20. századra koncentrálva. Az Ashantik sajátos törzsi dualizmus alatt élnek, vezetőjük a király, aki mellett egy anyakirálynő, Queen Mother is uralkodik, aki viszont nem a király házastársa. Kettős szerepük leginkább utódlás esetén válik fontossá, ha meghal a király, a Queen Mother választja ki méltó utódát a királyi család számos ágának sarjai közül. Fordítva is igaz, ha a Queen Mother hal meg, a király választja ki az utódját, a család tekintélyes nőtagjai közül, kivéve a saját feleségét. Összes feleségét, ugyanis a 20. sz. jelentős uralkodója, Prempreh I nyolc nőt is feleségül vett. Opoku a király mérhetetlen jóságát és türelmét is ezzel illusztrálta, hogy elbírt 8 nővel a háztartásában. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ’The more wife you have the bigger liar you’ll be!’
Remekül szórakozott azon is, hogy Eszternek ajánlgassa, hogy legyen a király felesége és nagy-nagy tiszteletben, tekintélyben és gazdagságban lesz része! ’You could be the first white woman in the Black House as others to be the first black woman in the White House!’ :)
A mostani, majd’ 100 éves Queen Mother hordszékét is bemutatta, amelyet 4-en cipelnek, afrikai szokás szerint a fejükön, plusz egy unterman még arról is gondoskodik, hogy az öreg hölgy ülve is tudjon táncolni a fesztiválokon!
Volt ezután Prempreh I és II dolgozószobája és nappalija, New Yorkba közvetlen vonalat adó telefonja (’From this you can call New York if you like. You wanna call New York? Like... aaa, hello, yes, how are you? No, I cannot talk now, you know, I have my visitors here. Speak to you soon. Okay, bye!’), egy csomó kitüntetése és egy kb. 40 éve működő frigója... A döbbenet viszont akkor jött, amikor megmutatta a Prempreh II-ről készült első színes festményt, amit egy magyar festőnő készített 1950-ben! :)
Hamarosan búcsút vettünk Opokutól, skippeltük az ajándékboltot és átcsörtettünk a nagypiac emberáradatán a szellős kulturális központhoz. Autót akartunk fogadni sofőrrel egy délutáni túrához, Kumasi környékén. A központ előtti forgalmas úton igyekeztünk Tesómmal kikapni egy megbízható járgányt, amikor mindkettőnkben győzött a márkahűség: egy kombi F Astrában nem csalódhatunk! :)
Nagy nehezen megalkudtunk 6 órányi hurcolászásért 40 cediben (6500 forint), de már akkor gyanús volt, hogy a ritkásbajszú sofőr csak bólogat, de nem sok értelem csillog a szemében. Mire a csomagjainkat berámoltuk volna, már bepróbálkozott, hogy 50-re emelje az árat, mire mi az alkudozás után már másodszor akartuk elküldeni, de végül vállalta.
Addig-addig kevergett Kumasiban, hogy elkezdtük egy iránytűvel ellenőrizni, vajon jó felé megy-e?! Megmondtuk, megmutattuk és visszakérdeztük, érti-e, hova, milyen sorrendben akarunk menni? Bólogat. Kapásból elvitt a túra utolsó állomására, ahol a kör végén meg akartunk szállni. A barom! Mivel ezzel ügyesen ellőtte a többi látnivalóra szánt időnket, kicsit morcosan lemondtunk a népi viseletekről és törzsi szent helyekről, hogy mielőbb megszabaduljunk ettől a proper idiótától.
Ezek után hosszas vitát és nyervákolást rendezett, hogy mi nem akarunk eleget adni neki, átvertük, eleve így terveztük és fizessük ki az egész napját, stb. Addig hajtogatta az ostobaságait, hogy már a szállás személyzete is csak kinevetni tudta, végül csak elhajtottuk.
Lake Bosomtwe Paradise Resort viszont bőven kárpótolt a kellemetlenségekért, a tó gyönyörű, a szállás nyugis, tiszta, nem túl drága, a személyzet értelmes, jófej. Lekaptuk az ezen a tavon tradicionális, ’ghanikum’ halászatot, én megküzdöttem az életemre törő ff pókkal és estére még az áram is visszajött!
Minden adott egy happy endhez, bár a klímámból most mászott elő egy didergő gekkó, jóccakát... :-D
...
Termék-szolgáltatás
Rá kellett döbbenünk, hogy Ghánában alig kaphatók termékek! Itt emberek vannak. Ember, aki megmutatja neked a terméket, ember, aki elkészíti neked, ember, aki elmeséli a jelentését, amíg rád nem sózza, stb. Itt nincs bérautó, itt ember van – autóval. Nincs tű és cérna, ha elszakad a hátizsákod, itt ember van – tűvel és cérnával! :)
Mindenből pénzt csinálnak, de nem csinálják ügyetlenül. Mivel nemcsak a turistákra vadásznak, hanem pl. a belső fogyasztást is az út menti árusok elégítik ki, van a pénznek egy sajátos körforgása, amitől működik az egész. Vajda Pí ugyanezt mondta Közép-Amerikáról.
Eddig összesen 3 koldust láttam, egyiknek se volt lába, amivel legalább az autók között szaladgálva árulna.
Taxisok
Hm, itt is külön kaszt. Végtelenül türelmetlen, duda rákötve a szélvédőmosó kapcsolóra, hogy könnyebben elérje! :) Bármi feltartja, dudál. Ha dugó van, dudál. Ha utast akar, dudál. Előz – dudál. Gyalogost riaszt – dudál. Ha rádudálnak – integet!
Legtöbbje nem tud írni-olvasni, de tud angolul beszélni és mutogatni. Térképpel kár sokkolni, amíg a papírt bökdösöd, ő elbámul a fejed felett és a vélt irányba mutogat. Mindenre bólogat, legfeljebb nem oda visz, ahova kéred – és erre saját városán belül is képes! :)
Egyenjogúság
Igaz, hogy eddig csak városiakat láttam huzamossabban, de a nők meglepően egyenjogúak a férfiakkal. Csinosan öltöznek, büszke a tartásuk, a tekintetük, egyedül mászkálnak, bezsebelik a pasik sóvár tekintetét és nem utolsósorban, dolgoznak. Férfi és nő ugyanúgy árul kaját vagy mást, a bankban ugyanannyi női ügyfél van, mint férfi, ugyanolyan önfeledten mobiloznak. Egy dolgot tuti nem csinálnak: nem vezetnek, legalábbis mi még olyat nem láttunk!
Szerintem az egyenjogúságnak erős törzsi gyökerei lehetnek, a matrimoniális felépítés, az anyai ági öröklés, a Queen Mother tisztelete, mind erre utalnak.
Ellenpont: Tesóm egy tanyán játszódó szappanoperát látott, ahol a családfő azért köti fel magát harmadnapra, mert neje nyilvánosan ellentmondott neki és ezzel megalázta a falu előtt; hmm...
További rejtélyek:
- Miért van hasonló korú iskolásokon eltérő színű egyenruha? Közben kiderítettem, hogy a régi egyenruhát az új kormány lecserélte, de még nem mindenki engedhette meg magának, hogy megvegye az újat, így azok a régiben járatják a gyerekeket iskolába.
- Miért csak 2 kínait láttam itt eddig, bár Kína a legfontosabb külker partnere Ghánának? Hm, azóta láttam többet is, meg pár kínai nevű céget, de semmi nyoma egyelőre a Chinatownos klikkesedésnek, úh ez a rejtély még felderítetlen.
- Miért van mindenkinek döglött hal kézfogása? Ez továbbra is rejtély. :)
- Mit tanulnak az iskolákban, írás-olvasás-számoláson kívül? Erre is meglett a válasz: Ghánai történelmet, dobolást, hagyományokat, társadalomismeretet.
5. nap – Kumasi környéke, de tényleg
Mi az, 250 km-t 6 óra alatt küzd le és 18 °C-os? Mi már tudjuk, hogy a Ghána Volán az, amelynek mai délutánunkat szenteltük...
Reggelre esett, nedves, borús időre ébredtünk a tóparton, így végre értelmet nyert, Tesóm minek is cipelte 4 napig a hátán a bakancsát! Kiadós English breakfast, természetesen, a napomhoz pedig a Nestlé ’Malt Chocolate’ pora biztosítja az energiát, ’amire minden gyereknek szüksége van az osztálytermekben és a földeken!!’ Rövid tópart-falu sétánk alatt mellénk szegődött egy jókiállású utcaturmix kutya, amely a világon semmilyen hívójelre nem reagált (a helyieknek se), de tuti megérezte a fehérek gazdagságszagát, úh oda-vissza elkísért – ingyen!
Végül fogtunk egy újabb iránytaxit, részletesen elmagyarázva az itiner egyes pontjait: Bosomtwe – Ejisu – Ntonso, ha van rá idő – Kumasi buszállomás. Livingstone, a sofőrünk reszelős hangon ismételte vissza, amire némi magyarázattal szolgált a hatalmas, nedvedző tumor, ami a gigáját körbefonta. Az is mellette szólt, hogy ő is egy kombi F Astra boldog tulajdonosa volt! :) Reménykeltő egészségi állapota ellenére közvetlen, mosolygós, bár angolul alig tudó srác volt, mellesleg dudafreak! Kb. minden kockakőnek dudált, ritmikus futamokat nyomva a falvak közönségének vagy ötletszerűen oda-odaszúrva a vidéki utak csendjébe.
Ejisuba, az Ashantik legfontosabb szent helyéhez hiba nélkül odatalált. A hely (shrine) kívülről ugyanolyan viskó volt, mint bármely szomszédja és belül is csak elrendezése, kőfaragásai emelték ki a lerottyant környezetből. A shrine ősöreg papját a betonon való szendergéséből riasztottuk fel, de az infotáblákról körbevezetés nélkül is mindent megtudtunk az Ashanti kultúra, építészet és vallás rejtelmeiről. Kiemelkedően fotogén volt a vén csont, amit némi adománnyal honoráltunk.
Livingstone ekkor lehívta az adu ászát! Tudjuk-e, hogy nem is Ntonso a legnagyobb kelmekészítő központ? Ő bizony tud egyet, ami nagyobb és sokkal közelebb van, így tuti nem késsük le a buszt Kumasiban. Ráálltunk és elvitt ’Bungyuriba’ (Bonwire), mint kiderült, bevételre éhes haverjaihoz. Amint kiszálltunk, durva ajándéktárgyas nyomulás kezdődött, aminek – miután megnéztük a lényeget, hogy készül a tradicionális ünnepi öltözet, a kente [kinti], párhuzamos vékony csíkok szövéséből, akár egy éven keresztül is – nem is tudtunk ellenállni. Nagy nehezen elszabadultunk, kb. egy hét jólétre ítélve a népes társaságot, de előtte meg kellett ígérnem egyiküknek, Henrynek, hogy ha már nem lesz szükségem a rajtam lévő cipőre, elküldöm neki postán – és megadta a címét!
Épp időben értünk Kumasiba, hogy elkapjuk az induló, Luxury fokozatú Express buszt Accrába. A Luxuryt az állandóan szélgépként üzemelő, 18°C-ra hűtő légkondi, míg az Expresst a 6 órás menetidő bizonyította fényesen. Nem hittük, hogy fekete Afrikában fogunk megfázni, de szégyen ide vagy oda, csak fel kellett vennünk a pulóvert, kabátot, sapkát, takarót, stb. :)
Accra közelébe érve már a harmadik ’egészestés’ Africa Magic TV produkció kezdődött a fedélzeten, kellően szájbarágós tanmesével szórakoztatva az utazóközönséget. Szó szerint, zabálták!! Nem hittem, hogy a végét is látni fogjuk, de csodák csodája, még másfél órát zötykölődtünk egy accrai útépítés miatt a földúton, oltári dugóban, így senki nem maradt istenfélő útmutatás nélkül.
Megváltás volt leszállni, még inkább Tesóm apartmanjába megérkezni! Asszem, pont elég volt a vidéki túrából, most jöjjön vmi láblógatás, csak egyetlen napig, plíz!!
6. nap – Accra
Ma tényleg nem sok mindent csináltunk. Későn keltünk, lábat lógattunk, olvastunk, medencében fürödtünk, próbáltunk netezni a kínzóan lassú hálózaton. Délután Eszter és Tesóm két kis konyhatündér módjára egészben sült csirkét prezentált sült rizzsel – én meg mind megettem, megnyerve ezzel a mosogatást is.
Holnap újabb kétnapos kiruccanásra indulunk, még az istenfélő vasárnapi menetrendtől függ, hogy pontosan hova is tudunk eljutni.
